Pályázatírással, azok beadásával és koordinálásával, illetve kapcsolódó tanácsadással foglalkozó partnerünk, a Goodwill Consulting Kft. a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel bevezette online pályázati tanácsadását, melyről bővebben alábbi írásukban olvashatnak:
Az online jelenlét mindig is nagy teret nyert magának, azonban ebben az időszakban ez most még inkább érzékelhető lesz.
Folyamatosan figyelemmel kísértük a kormány járványüggyel kapcsolatos híreit, információt, felelős munkáltatóként pedig tudjuk, hogy munkavállalóink, partnereink és ügyfeleink egészsége mindennél fontosabb. Éppen ezért munkatársaink távmunkából végzik feladataikat, – a megfelelő eszközök rendelkezésükre állnak, így a munkavégzés folyamatos és zökkenőmentes.
Tisztában vagyunk azzal, hogy az élet nem állhat le. A vállalkozásoknak, cégeknek ebben a nehéz helyzetben most talán még inkább szükségük van forrásokra, tanácsokra működésüket illetően.
Bevezettük Online Pályázati Tanácsadásunkat!
Ennek keretein belül szakértő kollégáink Skype-on, telefonon állnak a cégvezetők, érdeklődők rendelkezésére, hogy segíthessük őket. A konzultációk továbbra is díjmentesek, a megbeszélést kényelmesen és biztonságosan otthonából intézheti.
Azért, hogy továbbra is kellő információkat és híreket tudjunk biztosítani, Onlinekonferenciák is megrendezésre kerülnek a továbbiakban, folyamatosan.
Szeretnénk mindenkinek kitartást kívánni az elkövetkező időszakra és jó egészséget!
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Goodwill Consulting Kft.
Információból fejlesztés, a fejlesztésből siker