A felmondási idő megállapítása érdekében különbséget kell tenni a munkavállalói és a munkáltatói felmondás között.
A felmondási idő alapesetben 30 nap, mely a munkavállalói felmondás esetén nem is változik.
Ellenben, ha a jogviszony megszűnésének az oka a munkáltató felmondása, úgy az alap 30 nap a munkaviszonyban töltött évek alapján emelkedik:
- 3 év után 5 nappal
- 5 év után 15 nappal
- 8 év után 20 nappal
- 10 év után 25 nappal
- 15 év után 30 nappal
- 18 év után 40 nappal
- 20 év után 60 nappal hosszabbodik
A felek megállapodása alapján a fentiektől eltérően legfeljebb 6 havi felmondási idő is meghatározásra kerülhet.
Határozott idejű szerződés esetén, ha a munkaviszonyt felmondással szüntetik meg a felek, úgy a felmondási idő legfeljebb a határozott idő lejártáig tart.
Alapesetben a felmondási idő a felmondás közlését követő napon kezdődik. Viszont munkáltatói felmondás esetén fennállhatnak olyan körülmények, amelyek ellehetetlenítik, hogy a jogviszony megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatot követő napon már a felmondási idő kezdetét vegye:
- ha a munkavállaló betegség miatt munkaképtelen, úgy a keresőképtelenség ideje maximum 1 év lehet, így a felmondási idő elkezdődik, ha a munkavállaló újra keresőképes de legkésőbb az 1 éves keresőképtelenség lejártát követő napon,
- ha a munkavállaló beteg gyermek ápolása jogcímen nem végez munkát, akkor a felmondási idő kezdete az újra keresőképessé válásának napja,
- vagy amennyiben hozzátartozó otthoni gondozása céljából igényelt fizetési nélküli szabadságot, úgy ennek lejártát követően kezdődik a felmondási idő.
Munkáltatói felmondás esetén a munkaadó köteles az alkalmazottat legalább a felmondási idő felére felmenteni. A munkavállaló kérése alapján ez legfeljebb 2 részletben teljesíthető. A munkavégzés alóli felmentés tartamára a munkavállalót távolléti díj illeti meg, kivéve, ha munkabérre egyébként nem lenne jogosult.
