A NAV több okból kifolyólag is törölheti egy cég adószámát, melyről határozatot küld ki az adózónak. Ezen okokat az Art. 246 §-a sorolja fel:
– a) helyszíni eljárás alapján az adózó a székhelyén nem található,
– b) két egymást követő alkalommal az adóhatósági irat visszaérkezik a címzett ismeretlensége miatt,
– c) a megfelelően bejelentett székhely nem valós cím,
– d) a törvényes képviselőt többszöri felszólításra sem jelentették be,
– e) a bejelentett törvényes képviselő nem valós személy,
– f) költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt az nem kerül visszafizetésre és nem is lehet behajtani az adózón,
– g) a havi adó- és járulékbevallási kötelezettségnek nem tesz eleget a határidőtől számított 180 napig,
– h) székhelyszolgáltató nem szerepel a székhelyszolgáltatók nyilvántartásában és az adózó felszólítás ellenére nem gondoskodott másik megfelelő székely bejelentéséről,
– i) a Dáptv. alapján elektronikus ügyintézésre hivatalos elérhetőséggel nem rendelkezik.
Az Art. 227. §-a külön foglalkozik azzal az esettel is, ha a cég a beszámoló letétbe helyezését mulasztotta el. Három felszólítás után az adószámot törlik.
Az a), b) és h) pontok esetében, ha az adószám törléséről szóló határozat véglegessé válásáig (30 napig) az adózó helyreállítja a törvényes állapotot, akkor nem törlik adószámát, az eljárás megszűnik.
Ha nem történik helyreállítás a határozat véglegessé válásáig, az ügy a cégbírósághoz kerül, a cégbíróság pedig 30 munkanapon belül megszűntnek nyilvánítja a céget, hacsak a 15. napig fellebbezés nem érkezik. Kérelemmel és a mulasztások orvoslásával még visszafordítható a folyamat.
Ha a cégbíróság nem törölte az adózót a nyilvántartásból (mert az helyreállította a törvényes működést, és így kikerült a kényszertörlés hatálya alól), akkor az adózó kérheti az adószám megállapítását. Ezt az xxT201T jelű nyomtatványon lehet kérni.
Ha ezek után sem történik helyreállítás, elindul a kényszertörlési eljárás, de még itt is 90 napig igazolhatja az adózó a törvényes működést és ezzel megszüntethető az eljárás.