Széchenyi 2022

Szolgáltatások

Könyvelő, Adótanácsadó és Szolgáltató Zrt.
English

EcoCreative
Hypercortex
divider

Tollunkból

Mi a különbség a kártérítés és a kártalanítás között?

 

A két fogalom első olvasásra szinonimának tűnhet, nem szabad azonban összekeverni őket, ugyanis jogi szempontból mást jelentenek, így az ÁFA szempontjából is más megítélés alá esnek.

A kártérítésben és a kártalanításban közös, hogy mindkettőt károkozásért kell fizetni. A különbség abból adódik, hogy míg a kártalanítás esetében a károkozás jogszerű magatartásra vezethető vissza, addig a kártérítésnél a károkozás jogszerűtlen magatartás miatt következik be.

Egy konkrét eset megítélésénél tehát azt kell megvizsgálni, hogy a károkozás jogellenességre vezethető vissza (kártérítés) vagy nem vezethető vissza jogellenességre (kártalanítás).

A 2013. évi törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban PTK) 6:520. § alapján:

„Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt

  1. a)a károsult beleegyezésével okozta;
  2. b)a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
  3. c)szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben; vagy
  4. d)jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a károkozót kártalanításra kötelezi.

Kártérítés az ÁFA szemszögéből:

A kártérítés nem tartozik az áfa törvény hatálya alá, így a kapott/fizetett kártérítésnek nincs áfa vonzata.
(A 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról (továbbiakban ÁFA törvény) 259. § 6. bekezdés értelmében  „ellenérték: bármilyen vagyoni előny, ideértve a meglévő követelés mérséklésére elismert vagyoni értéket is, de ide nem értve a kártérítést”)

Kártalanítás az ÁFA szemszögéből:

Ezzel szemben a kártalanítás az áfa törvény 13.§-a alapján az áfa törvény hatálya alá tartozik, így az adott/kapott kártalanítás áfa levonási jogot/fizetési kötelezettséget (és számla kiállítási kötelezettséget) von maga után.

 „13. § (1) Szolgáltatás nyújtása: bármely olyan ügylet, amely e törvény értelmében nem termék értékesítése. (2) Az (1) bekezdésben említett ügylet magában foglalja az alábbiakat is:

  1. a)vagyoni értékű jogok időleges vagy végleges átengedését;
  2. b)kötelezettségvállalást valamely tevékenység egészbeni vagy részbeni abbahagyására, vagy annak végzésétől való tartózkodásra, illetőleg valamely helyzet tűrésére.” (Áfa törvény)

Áttekintés példákkal

Kártalanításról beszélünk például akkor, ha a megrendelő a vállalkozási szerződéstől a szerződés teljesítésének kezdete előtt eláll, vagy a teljesítés megkezdése után, de még a teljesítés befejezése előtt a szerződést felmondja.
Ezzel kárt okozhat a másik szerződő félnek (például egy festés esetén a festő már megvette a szükséges festékeket, többször kiment a festő a helyszínre, így üzemanyagköltsége keletkezett stb.).
Mivel a PTK lehetőséget ad a megrendelőnek az elállásra/felmondásra, így a károkozás nem volt jogellenes.

Ebben az esetben tehát kártalanításról van szó, amely áfa levonási jogot/fizetési kötelezettséget keletkeztet. (A példában természetesen feltételeztük, hogy a festő áfa alany.)

Ezzel szemben kártérítésnek minősül például (így nem tartozik az áfa törvény hatálya alá) a kötbér.
A kötbért ugyanis szerződésszegés esetére szokták kikötni a szerződésben, így az jogellenes magatartásra vezethető vissza.

 

 


A jelen dokumentum és a benne foglalt valamennyi információ célja, hogy az adott témakör(ök)ben általános tájékoztatásul szolgáljon, de nem tárgyalja az adott témakör(öke)t annak teljességében, a megadott információk nem minősülnek számviteli, adóügyi, jogi, befektetési, tanácsadási, illetve egyéb szakmai szolgáltatásnak.

Cégünk és munkatársaink arra törekszenek, hogy a legkiválóbb számviteli, adózási, vezetési, pénzügyi tanácsadási szolgáltatásokat nyújtsuk ügyfeleinknek, ugyanakkor az általunk nyújtott szolgáltatás egyedi, így jelen dokumentum és a benne foglalt információk tájékoztató jellegűek, nem szolgálnak az Írisz Office Kft. által tett jognyilatkozatként és társaságunk nem vállal felelősséget sem a jelen dokumentummal, sem a benne foglalt információkkal, illetőleg semminemű teljesítési vagy minőségi megfeleléssel kapcsolatban.

Ügyfelünk a jelen dokumentumot és a benne foglalt információkat a saját felelősségére használja, és teljes mértékben felelősséget vállal a jelen dokumentum és a benne foglalt információk használatából eredő következményekért, esetleges veszteségekért.

Az Írisz Office Kft. nem vonható felelősségre jelen dokumentum, vagy a benne foglalt információk felhasználásával kapcsolatosan felmerülő sem közvetlen, sem közvetett károkért, egyéb veszteségekért.

Jelen tájékoztatóban leírt adatok és információk nem képezhetik ügyfeleink üzleti döntéseinek kizárólagos alapját, így ügyfeleinket arra kérjük, hogy pénzügyeiket vagy üzletvitelüket befolyásoló bármely döntésük meghozatala, vagy a döntés szerint történő lépés megtétele előtt kérjék képzett szakmai tanácsadóink véleményét ismert elérhetőségeinken.

Kiemelt partnereink

További Partnereink

Bemutatkozás

A klasszikus adatrögzítő könyvelés már a múlté. A jelen a vezetői döntések aktív támogatásáról szól.
Az Írisz Office csoport a cégvezetőket és döntéshozókat támogatja napi szinten, tevékenységünk a könyvelésen és az információval történő ellátáson alapszik.

Papp Tibor Papp Tibor alapító
CertUnion ISO