A 2026. január 1-jétől hatályos számlázási szabályok az utazásszervezési szolgáltatások területén kétségtelenül előrelépést jelentenek. A jogalkotó végre felismerte azt az üzleti problémát, hogy az árrésadózás alá tartozó szolgáltatásoknál indokolatlan és káros, ha az utazásszervező üzleti partnere megismeri a szolgáltató árrését. Ennek megfelelően az új szabály lehetővé teszi, hogy az utazásszervező ne tüntesse fel a számlán az adóalapot és az áthárított adó összegét, amikor az igénybe vevő nem nyilatkozik adóalanyi minőségéről.
Ez az irány helyes és indokolt. Az árrés üzleti titok, amelynek nyilvánosságra kerülése torzíthatja az üzleti viszonyokat, gyengítheti az alkupozíciót, és végső soron versenyhátrányt okozhat, ráadásul extrém módon téves következtetések levonását is támogatja. Ezt a jogalkotó most – helyesen – elismeri.
Ugyanakkor a szabályozás csak részben oldja meg a problémát, és ezen a ponton komoly szakmai fenntartások fogalmazhatók meg.
Miért problémás az árrés feltüntetése az utas felé?
A jelenlegi konstrukció szerint, ha az utazásszervezési szolgáltatás igénybe vevője nem üzleti partner, hanem utas, a számlán továbbra is meg kell jeleníteni az árrésadózás alapját és az adó mértékét. Ez több szempontból is aggályos.
Egyrészt az utas nem rendelkezik azokkal az információkkal, amelyek alapján az árrés valódi tartalma értelmezhető lenne. Az árrés nem azonos a „haszonnal”, nem tartalmazza elkülönítve a kockázatot, a szervezési költségeket, az esetleges veszteséges ügyleteket vagy az adminisztratív terheket. Az utas számára az árrés számszerű feltüntetése megtévesztő lehet, és könnyen vezethet helytelen következtetésekhez.
Másrészt ez a megoldás indokolatlan adminisztrációt tart fenn. Az utazásszervezőnek ugyanúgy ki kell számítania, nyilvántartania és számlán megjelenítenie az árrést (az előlegszámlák áfatartalmának kalkulációjáról nem is beszélve), miközben annak nincs funkcionális jelentősége az utas oldalán: az utas sem levonási jogot nem gyakorol, sem adózási döntést nem hoz ezen adatok alapján.
Végül, de nem utolsó sorban, a szabályozás negatív diszkriminációt eredményez. Más ágazatokban – legyen szó kiskereskedelemről, szolgáltatásokról vagy ipari termelésről – az árrés mértéke kizárólag a vállalkozás belső ügye, amelyet sem üzleti partnerrel, sem végső fogyasztóval nem kell megosztani. Nehezen indokolható, hogy az utazásszervezők miért jelentenek kivételt ez alól.
Az adóhatósági adatszolgáltatás nem vitatott – de nem is indok
Fontos hangsúlyozni, hogy az adóhatóság felé történő részletes adatszolgáltatás nem képezi vita tárgyát. Az árrés és az arra jutó áfa strukturált, online jelentése érthető és indokolt ellenőrzési célból. Ez azonban nem keverendő össze a számla üzleti kommunikációs szerepével.
Az, hogy a NAV teljes adattartalmat kap, nem indokolja, hogy ugyanezek az adatok az utas számára is megjelenjenek.
Summázva, a 2026-tól hatályos szabályozás helyesen ismeri fel az üzleti titok védelmének szükségességét az utazásszervezők és üzleti partnereik viszonyában. Ugyanakkor nem viszi végig következetesen ezt a logikát, amikor az utasok felé továbbra is kötelezővé teszi az árrés láthatóvá tételét. Valódi megoldást az jelentene, ha az árrés kizárólag az adóhatóság számára lenne látható, és a számla – akár partnernek, akár utasnak szól – mentesülne ettől az üzletileg érzékeny adattól, így nemcsak egyszerűbb, hanem következetesebb és igazságosabb szabályozás lenne.
