Széchenyi 2022

Szolgáltatások

Könyvelő, Adótanácsadó és Szolgáltató Zrt.
English

EcoCreative
Hypercortex
divider

Egypercesek

Az adatvédelmi törvény módosította a Munka törvénykönyvét is, így az új munkajogi normák alapján a foglalkoztatók már csak szigorú feltételeknek megfelelve kérhetik be alkalmazottjaiktól az erkölcsi bizonyítványukat.

A munkáltatóknak előzetesen meg kell határozniuk, hogy az erkölcsi bizonyítványban található adatok mely munkakörök esetén zárhatják ki a foglalkoztatást, amiket belső szabályzatban kell rögzíteniük. Csak olyan munkaköröket sorolhatnak ide, ahol törvény által védett titok, törvényben meghatározott munkáltatói érdek (pl. lőfegyverek használata) vagy a munkáltató jelentős vagyoni érdeke sérülne, ha az erkölcsi bizonyítványban szereplő adatokat nem ismernék meg.

A vagyoni érdek sérelmének bemutatására ún. érdekmérlegelési tesztet kell készíteni, az állásra pályázók számára pedig tájékoztatást kell erről nyújtani, amit még az erkölcsi bizonyítvány bemutatása előtt át kell adni részükre.

Például a termelő cégek esetében az erkölcsi bizonyítványokat csak azoknál a munkavállalóknál tekintheti meg a munkáltató, akik pénzkezeléssel foglalkoznak, utalványozási, szerződéskötési, illetve aláírási joggal rendelkeznek. Az a tény, hogy az alkalmazott nagy értékű gépeken dolgozik vagy az általa használt munkaeszköz jelentős értéket képvisel, önmagában a jövőben nem elegendő indok ahhoz, hogy a foglalkoztató erkölcsi bizonyítvány beszerzésére kötelezze.

A munkáltatók innentől egyáltalán nem készíthetnek másolatot az erkölcsi bizonyítványról, azokat sem papíron, sem elektronikusan nem tárolhatják, a korábbi beszerzetteket is meg kell semmisíteniük.

Iratkozzon fel Egyperces rovatunkra:

Kiemelt partnereink

További Partnereink

Bemutatkozás

A klasszikus adatrögzítő könyvelés már a múlté. A jelen a vezetői döntések aktív támogatásáról szól.
Az Írisz Office csoport a cégvezetőket és döntéshozókat támogatja napi szinten, tevékenységünk a könyvelésen és az információval történő ellátáson alapszik.

Papp Tibor Papp Tibor alapító
CertUnion ISO