Komoly adózási lehetőséget jelentett az a sokat vitatott konstrukció, amelynek keretében a bizalmi vagyonkezelésbe rendelt vagyon részeként a jóváhagyott osztalék is vagyonrendelésre került.
A „sokat vitatott” kifejezés nem véletlen: voltak, akik éltek ezzel a lehetőséggel, míg mások – a jogszabály egyértelmű értelmezhetőségének hiánya miatt – kockázatosnak ítélték. Az adókövetkezmények ugyanis nem voltak egyértelműen levezethetők, így az adómentes osztalék vagyonrendelése erősen megosztotta a szakmát.
A bizonytalanságot jól mutatja, hogy azok, akik a NAV-tól kértek állásfoglalást, eltérő válaszokat kaptak:
- voltak olyan válaszok, mely szerint az osztalék vagyonrendelése (engedményezése) nem keletkeztet szja-kötelezettséget, ha a kifizetésre 5 éven túl kerül sor,
- más válaszok alapján a vagyonrendelés már önmagában adóköteles,
- és sok esetben válasz sem érkezett a NAV-tól az erre irányuló kérdésre.
A jogalkotó most tisztázta e kérdéses területet.
Az új szabályozás alapján az osztalék vagyonrendelése esetén szja- és – a felső határig – szocho-fizetési kötelezettség keletkezik, mégpedig már a vagyonrendelés időpontjában, nem pedig a tényleges pénzkifizetéskor.
A jogalkotói irányt és az egyértelműsítést szakmailag indokoltnak tartjuk. Ahhoz ugyanis, hogy egy követelést – például osztalékot – engedményezni lehessen, azt előbb meg kell szerezni. A megszerzés pedig adózási szempontból jövedelemszerzésnek minősül.
Hasonló logika érvényesül más adónemekben is. Például egy pénzforgalmi elszámolású áfaalany esetében, ha a még pénzügyileg nem realizált követelését értékesíti – például kintlévőségkezelő részére engedményezi –, akkor az ügylet időpontjában áfafizetési kötelezettség keletkezik. Ez független attól, hogy a követelés ellenértéke ténylegesen befolyt-e, azaz a jogalkotó itt is a rendelkezési jog gyakorlását tekinti az adóztatás alapjának.
Ennek megfelelően a jövőben, ha osztalékot kívánunk vagyonrendelés tárgyává tenni, azt egyértelműen már adózott (nettó) jövedelemből tehetjük meg.
