Mely ingóságokat nem kellene figyelembe venni a vagyonadóban?

Vagyonadó a gyakorlatban – 3. rész

A vagyonadóról szóló törvénytervezet főszabály szerint valamennyi vagyonelemet bevonná az adóalap számításába, azonban a magánszemély személyes használatát szolgáló ingóságokra fontos kivételeket tartalmaz.

Ez a rész kizárólag az ingó dolgokra vonatkozó kivételt mutatja be. A tervezet szerint ingó dolog az ingatlannak nem minősülő dolog, kivéve a pénzeszközt, az értékpapírt és a befektetési nemesfémet. Ezeket a tervezet külön szabályok szerint értékeli, és a most tárgyalt kivételek rájuk nem vonatkoznak A lakóingatlanra (így a saját lakásra) a tervezet mentességet nem ad. Az ingatlanok számított értékének meghatározását a későbbiekben még kifejtjük.

Mi maradna ki az adóalapból?

A tervezet 6. § (3) bekezdése alapján nem kellene figyelembe venni a személyes használatot szolgáló, valamint az ingatlan rendeltetésszerű használatához szokásosan szükséges berendezési és felszerelési tárgyakat. Ilyenek lehetnek például a bútorok, háztartási gépek és más mindennapi használati eszközök.

Ez azonban nem jelent általános mentességet valamennyi ingóságra.

A tervezet nem sorolja fel, mit jelent a személyes használat, a fenti példák ezért a szöveg értelmezésén alapulnak. A kivétel kifejezetten a magánszemély személyes használatát szolgáló tárgyakra vonatkozik. A szöveg alapján úgy tűnik, hogy a nem személyes használatot szolgáló, például befektetési célú ingó dolgokra nem. A befektetési nemesfém nem ingó dolog, ezért a kivételek rá nem vonatkoznak: a szabványosított rúd, tömb, lemez vagy lapka értéke a benne foglalt színnemesfém mennyiségének és a közzétett referenciaárnak a szorzata, más befektetési nemesfémé pedig a szokásos piaci érték.

Mely értéktárgyakat kellene mégis beszámítani?

A tervezet meghatározott vagyontárgyaknál egyedi értékhatárokat állapít meg.

A tervezet a kategóriákat így határozza meg:

Fontos, hogy ezek nem levonható összegek, hanem értékhatárok. Ha például egy ékszer számított értéke 4 millió forint, akkor nem az egymillió forintos különbözetet, hanem a teljes 4 millió forintot kellene figyelembe venni.

Ugyanez érvényes a járművekre is: egy 12 millió forint értékű személygépkocsi esetében a teljes érték számítana.

A tervezet egyedi értéket említ, ami a szöveg alapján tárgyankénti vizsgálatot jelent: több, egyenként 3 millió forintot el nem érő ékszer önmagában nem kerül be az adóalapba akkor sem, ha együttes értékük jóval nagyobb. A gyűjteményt viszont egységként kell értékelni, ezért az értékhatárt a gyűjtemény egészére kell vizsgálni. Az adóelkerülés tilalma miatt az értékhatár megkerülésére irányuló szerkezeteknél óvatosság indokolt: az adóhatóság a rendeltetésszerű joggyakorlást a vagyonadó bevezetésének köztudomásúvá válásától kezdődő időszakra vizsgálja.

Ha a jármű beszámít az adóalapba, a tárgyévet magában foglaló adóévben esedékes és megfizetett gépjárműadó a fizetendő vagyonadóból levonható.

És mi a helyzet a nagy értékű karórákkal?

A tervezet ékszernek a személyi díszítésre szolgáló kis tárgyat tekinti, és példaként a gyűrűt, karkötőt, nyakláncot, melltűt, fülbevalót, függeléket, medaliont, nyakkendőtűt és kézelőgombot említi. A karóra nincs a felsorolásban, de a „különösen” szó miatt a felsorolás nem kizárólagos, ezért a karóra besorolása nem egyértelmű. A személyes használatú, elsősorban időmérésre szolgáló karóra figyelmen kívül hagyása mellett megalapozott érvek szólnak. Ugyanakkor több út is kínálkozik a beszámításra: a nemesfémből készült, drágakövekkel díszített luxusóra ékszerként, a régiségnek minősülő (100 évnél régebbi) óra műtárgyként, több értékes óra pedig a gyűjtemény fogalmának teljesülése esetén gyűjteményként is minősülhet. Ezért a 3 millió forintot meghaladó értékű karórák esetében a jogalkotói pontosítás indokolt lenne, amit a társadalmi egyeztetés során lehet kérni.

Hogyan állapítható meg az ingóság értéke?

Az értékhatár vizsgálatánál és az adóalapnál az ingó dolog a tárgyév utolsó napján fennálló szokásos piaci értéken számít. A tervezet az alábbi sorrendet írja elő:

1. elsősorban a független személytől, az értékelési időpontot megelőző 12 hónapon belül történt megszerzéskor alkalmazott ellenérték, ha az értékét lényegesen befolyásoló változás azóta nem következett be;
2. ennek hiányában az azonos vagy összehasonlítható dolgok dokumentált értékesítési, nyilvános árverési vagy nyilvánosan közzétett kínálati ára;
3. ha ez sem áll rendelkezésre, az aktuális piaci értéket kifejező biztosítási érték (az újrabeszerzési vagy pótlási érték önmagában nem alkalmazható).

Az adóalany mindezek helyett az értékeléshez szükséges szakértelemmel rendelkező, tőle független személy által készített szakértői értékelést is alkalmazhat. A tárgyév utolsó napját megelőzően készült értékelés akkor használható, ha legfeljebb 12 hónappal korábbi, és azóta az ingó dolog értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be.

Mi történik az egyéni vállalkozói vagy őstermelői célra használt ingóságokkal?

A tervezet itt lényegesen szigorúbb.

Ha a magánszemély valamely ingóságot akár részben is egyéni vállalkozói vagy mezőgazdasági őstermelői tevékenységéhez használ, az a tevékenységéhez kapcsolódik, vagy arra költséget számol el, akkor az ingóság teljes értékét figyelembe kellene venni.

Ez a szabály az egyébként személyes használat miatt figyelmen kívül hagyható tárgyakra is vonatkozna.

Fontos pontosítás: a tervezet 6. § (4) bekezdése kifejezetten az egyéni vállalkozói és a mezőgazdasági őstermelői tevékenységre vonatkozik. Az olyan magántulajdonú ingóságról, amelyet a magánszemély társas vállalkozásnak (például kft.-nek vagy bt.-nek) ad használatba, vagy amelyet ilyen társaság tevékenységéhez használ, a tervezet külön szabályt nem tartalmaz. Ilyenkor azt kell mérlegelni, hogy az ingóság valóban a magánszemély személyes használatát szolgálja-e, mert a 6. § (3) bekezdés szerinti kivétel csak ezekre a tárgyakra vonatkozik. Vegyes használatnál ez a megítélés bizonytalan. A társaság tulajdonában álló ingóság (például cégautó) nem a magánszemély ingó dologként beszámítandó vagyonelemeként, hanem a társasági részesedés értékén keresztül jelenik meg. A társasági részesedés értékelését a későbbiekben még kifejtjük.

Nézzünk egy példát!

Egy magánszemély a következő ingóságokkal rendelkezik:

A példában tehát a 25 millió forintnyi ingóságból 18 millió forintot kellene figyelembe venni a vagyonadó alapjának meghatározásakor.

A beszámított 18 millió forint akkor jár adóteherrel, ha az adóalany teljes nettó vagyona meghaladja az 1 milliárd forintot, hiszen a vagyonadót csak a küszöb feletti rész után kell megfizetni. Ha a nettó vagyon az ingóságok nélkül is meghaladja az 1 milliárd forintot, a 18 millió forint után 1%, vagyis 180 000 forint adó keletkezik. Ha az ingóságok nélküli nettó vagyon 995 millió forint volna, a 18 millió forint hatására az adóalap 13 millió forint lenne, az adó pedig 130 000 forint.

A példa az olyan egyéni vállalkozót mutatja be, akinél a vagyonelemeket vagyonelemenként kell értékelni (például átalányadózó egyéni vállalkozó vagy őstermelő). A vállalkozói jövedelem szerint adózó egyéni vállalkozónál a tevékenységhez kapcsolódó vagyont a tervezet külön, a nettó vállalkozási vagyonra épülő módszerrel értékeli. Ezt a módszert a későbbiekben még kifejtjük.

Mire érdemes figyelni a gyakorlatban?

A vagyonleltár készítésekor az ingó dolgokat célszerű négy csoportba sorolni: személyes használatú tárgyak, értékhatárhoz kötött vagyontárgyak (műtárgy, gyűjtemény, ékszer, jármű), egyéni vállalkozói vagy őstermelői tevékenységhez kapcsolódó ingóságok, valamint a társas vállalkozásban használt magántulajdonú ingóságok, amelyeknél a besorolás bizonytalan lehet. A nemesfém, a pénzeszköz és az értékpapír nem ingó dolog, ezeket külön kell kezelni.

Különösen fontos a nagy értékű vagyontárgyak értékének dokumentálása, az értékhatár alatt maradó tárgyak értékmegállapítására szolgáló iratok megőrzése is, valamint az egyéni vállalkozói használat és az elszámolt költségek ellenőrzése. A bevallásban a beszámított vagyonelemeket, azok számított értékét és az alkalmazott értékelési módszert kell feltüntetni, az ezeket alátámasztó iratokat pedig az adómegállapítás jogának elévüléséig meg kell őrizni.

Amivel még számolni kell:

• A karóra besorolása nem egyértelmű, a jogalkotói pontosítás kérhető.
• A társas vállalkozásban használt magántulajdonú ingóság megítélése a szöveg alapján bizonytalan.
• A vagyonkezelési adóalanynál (például magánalapítványnál) a kivétel alkalmazhatósága a szöveg alapján nem egyértelmű, mert a 6. § (3) bekezdés a magánszemély személyes használatát szolgáló tárgyakról szól. A vagyonkezelési adóalanyok adózását a későbbiekben még kifejtjük.
• A tervezet még változhat.

A legfontosabb tanulság: a kivétel a személyes használatot szolgáló ingó dolgokra szól. Az értékhatár feletti műtárgy, gyűjtemény, ékszer és jármű, valamint az egyéni vállalkozói vagy őstermelői tevékenységhez használt ingóság teljes értékében beszámít, a társas vállalkozásban használt magántulajdonú ingóság megítélése pedig a tervezet szövege alapján bizonytalan.

A következő részben azt vizsgáljuk meg, hogy mely tartozások csökkenthetnék az adóalapot, és miért nem feltétlenül azonos a teljes fennálló hitelállomány a levonható tartozások összegével.

Ez a cikk a Pénzügyminisztérium által 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott, a vagyonadóról szóló törvénytervezet alapján készült. A szabályozás még nem végleges, ezért az ismertetett rendelkezések változhatnak.

Jogszabályi hivatkozások: törvénytervezet 1. § (1) és (4) bekezdés, 2. § 7., 13., 17., 18., 29. pont, 6. § (3)–(4) bekezdés, 9. § (1)–(2) bekezdés, 13. § (1) és (4) bekezdés, 20. § (1)–(5) bekezdés, 25. § (7)–(8) bekezdés; Áfa tv. 8. számú melléklet.