Amikor egy vállalkozás tárgyi eszközt – például autót, gépet vagy berendezést – vagy akár szellemi terméket vásárol, a könyvelésben rendre megjelenik kétféle értékcsökkenés. Az egyik a számviteli törvény, a másik az adótörvény szabályai szerint.
Sokan ilyenkor azt kérdezhetik: miért kell ugyanarra az eszközre kétféle értékcsökkenést számolni?
Nem arról van szó, hogy a könyvelő kétszer számolja el ugyanazt a költséget. A két értékcsökkenésnek eltérő célja van.
A számviteli törvény azt nézi: hogyan használjuk az eszközt?
A számviteli törvény abból indul ki, hogy egy eszköz értéke a használata során fokozatosan csökken, azaz amortizálódik.
Ezért az értékcsökkenést az eszköz várható hasznos élettartama, fizikai elhasználódása, erkölcsi avulása és a vállalkozás működésének körülményei alapján kell megtervezni. A számviteli törvény ráadásul a hasznos élettartam végén várható maradványértékkel is számol.
Ez a gazdasági valósághoz közelítő megközelítés.
Egy autó például lehet, hogy öt évig szolgálja a vállalkozást, de öt év múlva várhatóan még jelentős értéket képvisel. Nem indokolt tehát abból kiindulni, hogy az ötödik év végén az autó értéke nulla.
Az adótörvény viszont azt mondja meg: mennyi értékcsökkenés érvényesíthető adózási szempontból?
Az adótörvény más logika szerint működik.
Az értékcsökkenési leírásnál alapvetően jogszabályban meghatározott leírási kulcsokat alkalmaz, és ezek alapján határozza meg, hogy az eszköz bekerülési értékéből milyen összeg vehető figyelembe az adóalap meghatározásakor. Bizonyos esetekben a törvény választási lehetőséget is biztosít, így a rendszer nem minden eszköznél egyetlen kötelező százalékból áll.
Az adótörvény tehát nem azt próbálja megmutatni, hogy a vállalkozás gazdaságilag mennyit használt el az eszközből, hanem azt szabályozza, hogy adózási szempontból milyen értékcsökkenés vehető figyelembe.
A két szám ezért természetesen eltérhet egymástól.
Miért van erre szükség?
A kétféle értékcsökkenés tulajdonképpen két külön kérdésre ad választ.
A számviteli értékcsökkenés azt mutatja meg, hogy az eszköz használata hogyan jelenjen meg a vállalkozás eredményében és mérlegében.
Az adótörvény szerinti értékcsökkenés pedig azt határozza meg, hogy ebből az eszközbeszerzésből mikor és milyen mértékben lehet adóalapot csökkentő tételt figyelembe venni.
Ezért lehet például olyan év, amikor a számviteli törvény szerint 10 millió forint értékcsökkenést számolunk el, miközben adózási szempontból ennél magasabb vagy alacsonyabb összeg vehető figyelembe.
A két elszámolás közötti különbség tehát nem hiba, hanem a két törvény eltérő céljának következménye.
És ebben van egy fontos gazdaságpolitikai szempont is
Az adótörvény szerinti értékcsökkenés egyik fontos hatása, hogy bizonyos beruházások esetében lehetővé teszi a bekerülési érték adózási szempontú gyorsabb érvényesítését.
Ez azt jelenti, hogy a vállalkozás egy beruházás adóalap-csökkentő hatását a számviteli értékcsökkenésnél gyorsabban is érvényesítheti.
Ez adózási szempontból kedvező lehet: a beruházás időszakában korábban jelentkezhet az adóalap-csökkentő hatás, ami javíthatja a vállalkozás pénzügyi mozgásterét.
A szabályozásnak ezért beruházásösztönző hatása is lehet: ha egy vállalkozás tudja, hogy egy beruházás adózási szempontból gyorsabban érvényesíthető, az javíthatja a beruházás gazdasági megtérülését.
Miért fontos, hogy a könyvelés ne az adótörvényt kövesse?
Képzeljünk el egy autót, amelyet a vállalkozás öt év alatt ír le adózási szempontból.
Az öt év elteltével az adótörvény alapján az eszköz adóértéke akár nulla is lehet.
De ettől az autó nem lesz értéktelen.
Egy hatéves, jó állapotú gépkocsi a piacon továbbra is komoly értéket képviselhet. Ha a számviteli elszámolás is egyszerűen azt a logikát követné, hogy „öt év alatt nulla”, akkor könnyen olyan mérleget kapnánk, amely már nem megfelelően tükrözi az eszköz piaci értélkét.
A számviteli törvény ezért más logikát követ: a várható használati időt, az elhasználódást és a maradványértéket is figyelembe veszi. Ha pedig az eszköz könyv szerinti értéke tartósan és jelentősen meghaladja a piaci értékét, a számviteli törvény a terven felüli értékcsökkenés elszámolásával is korrigálja a könyv szerinti értéket.
Ez a valódiság elvéhez is kapcsolódik, amelyről a számviteli alapelvekről szóló sorozatunkban már részletesebben írtunk.
Miért fontos ez a cégvezetőnek?
Mert a mérleg nem pusztán egy adózási dokumentum. A mérlegben szereplő eszközérték, a saját tőke és az eredmény hatással lehet arra is, hogy egy vállalkozást hogyan látnak a tulajdonosok, a finanszírozók vagy akár egy pályázat elbírálásakor. Ezért veszélyes lenne a számviteli értékcsökkenést egyszerűen az adótörvény szerinti leírással azonosítani.
Az adótörvény azt szolgálja, hogy az adóalap meghatározásakor mikor és milyen mértékben lehessen figyelembe venni az eszköz értékcsökkenését.
A számviteli törvény pedig azt szolgálja, hogy a vállalkozás gazdasági teljesítményéről és vagyoni helyzetéről a beszámoló a lehető legvalósabb képet adja.
Ezért van ugyanarra az eszközre kétféle értékcsökkenés. És ezért nem felesleges a kettő közötti különbség.
A lényeg egy mondatban
A számviteli értékcsökkenés a gazdasági tartalmat, az adótörvény szerinti értékcsökkenés pedig az adózási időzítést szolgálja.
A kettő közötti eltérés nem probléma, hanem éppen annak a következménye, hogy a beszámolónak a vállalkozás gazdasági valóságát, az adótörvénynek pedig az adóztatás szabályait kell követnie.
