Könyvelő, Adótanácsadó és Szolgáltató Zrt.

06 1 55 00 510
[email protected]

Keresés

Vagyonadótervezés vagy adóelkerülés? – A jogszerű vagyonátrendezés korlátai

Vagyonadó a gyakorlatban – 20. rész

vagyonadótervezés

A vagyonadóról szóló cikksorozatunkban eddig bemutattuk az adóalanyokra, az adóköteles vagyonelemekre, azok értékelésére, valamint az adó megállapítására és ellenőrzésére vonatkozó szabályokat.

Most egy olyan kérdéssel foglalkozunk, amely a vagyonadó bevezetése esetén különösen nagy jelentőséget kaphatna.

Milyen lehetőségei lennének az adózónak arra, hogy vagyonának szerkezetét jogszerűen átalakítsa, és hol húzódna a határ az adótervezés és az adóelkerülés között?

A kérdés azért fontos, mert a törvénytervezet a különböző vagyonelemek értékének meghatározására eltérő szabályokat alkalmazna. Így ugyanannak a gazdasági vagyonnak a vagyonadó szerinti értéke attól is függhetne, hogy az adózó azt közvetlenül vagy valamely társaságon keresztül birtokolja. Ez önmagában még nem jelentene adóelkerülést.

A törvénytervezet azonban kifejezetten tiltaná azokat az ügyleteket, amelyek célja az értékelési vagy adóalap-megállapítási szabályok megkerülése.

A jogszerű adótervezés nem lenne tilos

Az adótervezés alapvetően azt jelenti, hogy az adózó a jogszabályok által biztosított lehetőségek közül a számára kedvezőbb megoldást választja.

Ha például egy magánszemély ingatlanbefektetést tervez, dönthet úgy, hogy az ingatlant közvetlenül vásárolja meg, de úgy is, hogy a befektetést egy gazdasági társaságon keresztül valósítja meg.

A két megoldásnak eltérő számviteli, adózási, finanszírozási és jogi következményei lehetnek.

A vagyonadó-tervezet alapján a közvetlenül birtokolt ingatlan és az ingatlantulajdonos társaság üzletrésze sem feltétlenül azonos értékelési módszerrel kerülne a vagyonadó-alapba.

Önmagában az a körülmény, hogy az adózó egy jogszerű konstrukciót annak kedvezőbb adózási következményei miatt választ, még nem teszi automatikusan rendeltetésellenessé az ügyletet.

A döntő kérdés az lenne, hogy az ügyletnek van-e valós gazdasági tartalma, illetve az adókötelezettségtől függetlenül is igazolható indoka.

Mit mond a törvénytervezet az adóelkerülés tilalmáról?

A törvényjavaslat 4. § (1) bekezdése szerint a vagyonadó-kötelezettség tekintetében a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni.

A szabályozás a törvény céljával ellentétesnek minősítené azokat az értékmeghatározásokat, jogügyleteket és más magatartásokat, amelyek az értékelési vagy adóalap-megállapítási szabályok megkerülésére irányulnak.

A javaslat azonban egy fontos kiegészítést is tartalmaz.

A 4. § (3) bekezdése alapján rendeltetésszerű joggyakorlásnak minősülne a szerződés vagy más jogügylet, ha az adózó igazolja, hogy döntését valós gazdasági vagy az adókötelezettségtől független, méltányolható körülmények indokolták.

Ez jelentős garanciális rendelkezés lenne.

A törvény ugyanis nem valamennyi adóelőnnyel járó ügyletet tiltaná, hanem azokat, amelyek az adóztatási szabályok megkerülésére irányulnak, és amelyeknél az adózó nem tudja megfelelően igazolni az ügylet önálló indokoltságát.

Ingatlan közvetlen tulajdonban vagy gazdasági társaságban?

Nézzünk egy példát!

Egy magánszemély 800 millió forint értékű befektetési ingatlannal rendelkezik. Az ingatlant közvetlenül is birtokolhatja, de dönthet úgy is, hogy azt egy általa tulajdonolt gazdasági társaságba apportálja. A két konstrukció között lényeges különbség lenne:

  • Közvetlen tulajdon esetén a vagyonadó szempontjából az ingatlan számított értékét kellene meghatározni.
  • Társasági tulajdon esetén viszont a magánszemély vagyonában már nem maga az ingatlan, hanem a társaságban fennálló részesedés szerepelne. A társasági részesedés számított értékét pedig a törvénytervezet külön szabályai alapján kellene megállapítani.

Ez akár eltérő vagyonadóalapot is eredményezhetne.

Fontos azonban, hogy az apport nem feltétlenül csökkentené a vagyonadóalapot. Az ingatlan piaci értéken történő apportálása számviteli eredményt keletkeztethetne, módosíthatná a társaság saját tőkéjét, és ezen keresztül az üzletrész vagyonadó szerinti értékét is.

Az ügyletet ezért nem lehetne kizárólag az ingatlan és az üzletrész értékelési szabályainak összehasonlításával megítélni.

Lehetne-e adótervezési jelentősége a rejtett tartalékoknak?

Igen, különösen a jelentős ingatlanvagyonnal rendelkező társaságok esetében.

A törvénytervezet szerint az 500 millió forintot meghaladó saját tőkéjű társaságoknál a rejtett tartalékok figyelembevétele is szükségessé válhatna a társasági részesedés értékelése során. A rejtett tartalék lényegében az érintett befektetett eszközök piaci értéke és könyv szerinti értéke közötti, a törvény szerint korrigált pozitív különbözet.

Ha például egy vállalkozás könyveiben egy ingatlan 200 millió forinton szerepel, miközben annak piaci értéke 400 millió forint, akkor jelentős rejtett tartalék keletkezhet. Az értékelési szabályok azonban különbséget tennének az 500 millió forint feletti és az azt meg nem haladó saját tőkéjű társaságok között.

Ez a különbség adótervezési szempontból is jelentős lehetne.

Ha a rejtett tartalék számításánál piaci értékként az ingatlan, a társasági részesedés vagy az értékpapír törvény szerinti számított értékét használják, könyvvizsgálói felülvizsgálatra nincs szükség (1. melléklet IV. c) pont).

Mi történne, ha az ingatlant egy leányvállalatba apportálnák?

Tegyük fel, hogy egy társaság saját tőkéje 860 millió forint. A társaság rendelkezik egy olyan ingatlannal, amelynek piaci értéke 400 millió forint.

A tulajdonosok gazdasági és finanszírozási okokból úgy döntenek, hogy az ingatlant egy újonnan létrehozott leányvállalatba apportálják. Az ingatlan 400 millió forintos értéken kerül a leányvállalat könyveibe, amelynek saját tőkéje az alapításkor szintén 400 millió forint. A leányvállalat saját tőkéje tehát nem haladná meg az 500 millió forintot.

Ezért a leányvállalatnál a törvénytervezet 500 millió forintos saját tőkéhez kötött rejtetttartalék-korrekciója nem lenne alkalmazandó.

Az anyavállalatnál azonban az ingatlan helyébe egy 400 millió forintos könyv szerinti értékű társasági részesedés lépne. Mivel az anyavállalat saját tőkéje meghaladja az 500 millió forintot, az új részesedés rejtett tartalékát is vizsgálni kellene.

Ha a részesedés piaci értéke valóban megegyezne a könyv szerinti értékével, akkor ezen a részesedésen nem keletkezne rejtett tartalék.

Ez azonban nem jelentené automatikusan azt, hogy az apport csökkenti a magánszemély tulajdonos vagyonadóalapját.

Vizsgálni kellene ugyanis az apport anyavállalatnál jelentkező számviteli eredményét, a saját tőke változását, a társasági részesedések értékelési szabályait és az ügylet gazdasági indokoltságát is.

Ha az apport eredményeként a korábbi rejtett tartalék realizált eredménnyé válik, akkor az értéknövekedés a saját tőkében jelenhet meg.

Az ügylet tehát nem feltétlenül szüntetné meg a vagyonadó szempontjából releváns értéket, hanem annak megjelenési formáját változtatná meg.

Ennél a szerkezetnél a jogelőd nélkül alapított társaságra vonatkozó szabály is számít: az alapítás évében és az azt követő két évben a hozamértéket nullának kell tekinteni, így az új leányvállalat 100%-os részesedésének számított értéke akár a saját tőke harmada, vagyis 400 ÷ 3 ≈ 133 millió forint is lehet, ha a saját tőke nem haladja meg az 500 millió forintot és a hozamérték nem éri el a saját tőke 25%-át. Mivel a rejtett tartalék számításánál piaci értékként a törvény szerinti számított érték is figyelembe vehető, ez a különbség a rejtett tartalék megállapításánál is számítana (1. melléklet III. és IV. c) pont). Az ilyen szerkezet a rendeltetésszerű joggyakorlás vizsgálatánál különös figyelmet kaphat, ezért a gazdasági indok igazolása itt kiemelten fontos.

Mi lehetne az apport valós gazdasági indoka?

Egy ingatlan leányvállalatba történő apportálása mögött számos, az adózástól független gazdasági cél állhat. Ilyen lehetne például az ingatlanüzemeltetés és az alaptevékenység elkülönítése, az ingatlan önálló finanszírozása, a különböző üzleti kockázatok elválasztása vagy egy későbbi befektető bevonásának előkészítése.

Ezek a körülmények alátámaszthatnák, hogy az ügylet nem pusztán a vagyonadó csökkentésére irányult.

A gazdasági indokokat azonban célszerű lenne már az ügylet előkészítésekor dokumentálni.

Különösen fontos lenne a tulajdonosi döntések, az üzleti terv, a finanszírozási célok és az apportérték meghatározásának megfelelő alátámasztása.

Mi történne, ha a vagyont családtagok között osztanák meg?

A vagyonadó-tervezet alapján az egymilliárd forintos értékhatár az egyes magánszemély adóalanyokhoz kapcsolódna. Ezért egy valódi tulajdonátruházás a vagyonadó szempontjából is megváltoztathatná a családtagok adókötelezettségét.

Például egy magánszemély 2 milliárd forintos nettó vagyonnal rendelkezik. Ha a vagyon változatlanul az ő tulajdonában maradna, akkor az egymilliárd forintos értékhatár levonását követően 1 milliárd forint adóalap keletkezne.

Ha azonban a vagyon felét valóban, véglegesen és ellenérték nélkül egy másik családtagjának ajándékozná, akkor a két magánszemély vagyonadó-kötelezettségét már külön kellene vizsgálni. Ez elvileg kedvezőbb eredményt is jelenthetne.

A vagyonmegosztás azonban nem lehetne pusztán formális.

Ha az átruházó a vagyont ténylegesen továbbra is sajátjaként kezelné, vagy az ügyletet kizárólag az adóalap-megállapítási szabályok megkerülésére hoznák létre, akkor felmerülhetne a rendeltetésellenes joggyakorlás kérdése.

A családtagok közötti ajándékozásnál emellett az illetékszabályokat, a tulajdonjog tényleges átszállását és az esetleges kapcsolódó vagyoni jogokat is vizsgálni kellene.

Kiskorú gyermeknek adott ajándék az 5. rész („Gyermekek és házastársak vagyona”) szerint a szülők adóalapját nem csökkenti: a vagyon a szülők adóalapjában marad addig a tárgyévig, amelynek utolsó napján a gyermek már nagykorú.

Megoldást jelenthetne a bizalmi vagyonkezelés?

A vagyonkezelési konstrukciók esetében a törvénytervezet kifejezetten igyekezne megakadályozni az egymilliárd forintos értékhatár többszöri alkalmazását.

A bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján kezelt vagyon és a magánalapítvány önálló vagyonadó-alany lehetne. Ez azonban nem jelentené azt, hogy ugyanazon személy több vagyonkezelési konstrukció létrehozásával korlátlanul megsokszorozhatná az egymilliárd forintos értékhatárt.

A törvényjavaslat a kapcsolt vagyonkezelési adóalanyok esetében előírja, hogy az egymilliárd forintos értékhatárt együttesen, összesen egy alkalommal alkalmazhatják (lásd a 14. részt, „Bizalmi vagyonkezelés és vagyonkezelő alapítvány”).

A kapcsoltság fennállását az sem zárná ki, ha a vagyon közvetítő személyen vagy más vagyonkezelési konstrukción keresztül kerülne átadásra.

Ezért a bizalmi vagyonkezelés önmagában nem lenne alkalmas arra, hogy ugyanazon kapcsolt vagyonkezelési struktúrában az adómentes értékhatárt többszörösen érvényesítsék.

A vagyonkezelési konstrukcióknak ugyanakkor továbbra is lehetne valós szerepük az örökléstervezésben, a vagyonvédelemben és a generációváltásban.

Mi történne az opciós jogokkal?

A vagyonadó-tervezet a vételi jogok és más opciós jogok értékelésére is külön rendelkezéseket tartalmaz (lásd a 13. részt, „Haszonélvezet, vételi jog és más vagyoni jogosultságok”). Ezeknek a jogoknak önálló vagyoni értékük lehet, amelyet meghatározott feltételekkel az adóalap megállapításakor figyelembe kellene venni.

Az opció kötelezettje bizonyos esetekben az opció számított értékét tartozásként is figyelembe vehetné. Ehhez azonban több feltételnek kellene teljesülnie. Különösen fontos lenne, hogy az opció a tárgyév utolsó napján jogilag kikényszeríthető legyen, és azt a kötelezett egyoldalúan ne vonhassa vissza.

Az opciós jog tehát ténylegesen befolyásolhatná a vagyonadóalapot.

Ugyanakkor egy kizárólag adócsökkentési céllal, valós gazdasági tartalom nélkül létrehozott opció esetében szintén felmerülhetne a rendeltetésellenes joggyakorlás.

Mely időponttól vizsgálhatná a NAV az adótervezési ügyleteket?

A törvényjavaslat ezen a ponton szokatlanul széles időbeli vizsgálati lehetőséget határoz meg.

A 4. § (2) bekezdése szerint a NAV a rendeltetésszerű joggyakorlást a vagyonadó bevezetésének köztudomásúvá válásától kezdődő időszakra vizsgálja. Ez azt jelentené, hogy az adóhatósági vizsgálat nem feltétlenül korlátozódna a törvény hatálybalépését követően megkötött ügyletekre.

A normaszöveg ezt naptári dátummal nem határozza meg, a törvényjavaslat indokolása azonban úgy fogalmaz, hogy 2026. május 14-étől, a vagyonadóztatás feltételeinek meghatározásáról és a bizalmi vagyonkezelés adómentességének megszüntetéséről szóló 47/2026. (V. 14.) Korm. határozat megjelenésétől kérhető számon a rendeltetésszerű joggyakorlás.

Mivel az időpont az indokolásban szerepel, a normaszövegben nem, az értelmezés a jogalkotási folyamat során még változhat, és vitát is okozhat.

Az adózóknak ezért különösen fontos lenne, hogy a vagyonátrendezési döntések gazdasági indokai és előzményei utólag is igazolhatók legyenek.

Hogyan lehetne biztonságosan adót tervezni?

A vagyonadó-tervezés során nem elegendő egyetlen ügylet várható adómegtakarítását kiszámítani. Az ügylet teljes gazdasági és adózási hatását kellene megvizsgálni.

Egy ingatlan apportálása például kedvezőbb vagyonadó szerinti értékelést eredményezhetne, de közben társaságiadó-, áfa- vagy illetékkötelezettséget is felvethetne.

Egy családtagok közötti ajándékozás csökkenthetné az egyik magánszemély vagyonadóalapját, de végleges tulajdonváltozással járna.

Egy bizalmi vagyonkezelési konstrukció pedig megfelelő lehetne a generációváltás előkészítésére, miközben a vagyonadó szempontjából önálló adóalanyiságot és további adminisztrációs kötelezettségeket eredményezhetne.

A megfelelő adótervezéshez ezért három kérdésre kellene választ adni.

  • Először: az ügyletnek van-e valós, az adókötelezettségtől független gazdasági vagy más méltányolható indoka?
  • Másodszor: az ügylet valóban a kívánt jogi és gazdasági változást eredményezi-e?
  • Harmadszor: az ügylet valamennyi adózási, számviteli és finanszírozási következményét figyelembe véve ténylegesen kedvezőbb helyzetet teremt-e?

Összefoglalva

A vagyonadó-tervezet nem tiltaná általánosságban a vagyon szerkezetének átalakítását. Az ingatlanok társaságba apportálása, a családtagok közötti vagyonátruházás, a bizalmi vagyonkezelés vagy az opciós jogok alkalmazása továbbra is jogszerű gazdasági döntés lehetne.

A törvénytervezet azonban kifejezetten fellépne azokkal az ügyletekkel szemben, amelyek célja az értékelési vagy adóalap-megállapítási szabályok megkerülése.

A jogszerűség megítélésénél ezért meghatározó jelentősége lenne az ügylet valós gazdasági tartalmának és az adókötelezettségtől független indokok igazolhatóságának.

A legfontosabb tanulság: a vagyonadótervezés nem az adókötelezettség mesterséges eltüntetéséről, hanem a vagyon jogszerű, gazdaságilag indokolható és hosszú távon fenntartható szerkezetének kialakításáról szólna.

A következő részben azt vizsgáljuk meg, hogyan befolyásolhatná a vagyonadót az adózó külföldre költözése, az adóügyi illetőség megváltozása és a külföldön található vagyonelemek birtoklása.

Ez a cikk a vagyonadóról szóló, az Országgyűléshez 2026. október 27-én benyújtott T/930. számú törvényjavaslat alapján készült. A szabályozás a jogalkotási folyamat során még változhat.

Jogszabályi hivatkozások: T/930. számú törvényjavaslat 3–4. §, 10. §, 15–16. §, 26–28. §, 31. § (5) bekezdés, 34. § és 1. melléklet, valamint a 4. §-hoz fűzött indokolás (a 2026. október 6-i tervezet számozása eltér).

Email
Print